Zagor.hu
Zagor.hu fórum
54. könyv: A Halál Kapuja
BejelentkezésElfelejtett jelszó
Gondolatok a könyvről (1)
[b]Történet (4)[/b]: Allansiában rejtélyes vírus ütötte fel a fejét, amely démonokká változtatja az embereket. Az egyetlen gyógyír erre a füstolaj, amely Throff templomában megtalálható, azonban messzemenőkig nincs annyi, ami az egész vidéknek elégséges lenne. Ha viszont legalább 1 adag füstolajat sikerül eljuttatni Throff Allansiai templomába a főpapnőhöz, akkor tud annyit készíteni, ami elég mindenkinek. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mert a főpapnő a Láthatatlan Városban él, amit pedig nehéz megtalálni, hisz láthatatlan (minő váratlan fordulat!). Throff szerzetesei közül többen elindulnak, köztük magunk is, de vihar miatt csak ketten maradunk életben (amiből rövid úton egy lesz igazi KJK kalandhoz méltón). A könyv elején, ha kicsit ironikus vagyok, választhatunk, hogy harcosok vagy varázslók leszünk, de valójában ez nem egy tudatos választás, azon múlik, hogy Lord Azzur vagy Nikodémusz segítségét kapjuk-e meg (nem nehéz rájönni, hogy melyik-melyik, ahogy a segítő szándék mértéke is kitalálható). Az utána következő utunk izgalmas, míg végül eljutunk a láthatatlan városig, azonban kiderül, hogy hiába van meg a füstolaj és hiába lehet nagy mennyiségben előállítani, ha Ulrakaah és démoni serege áttör a Halál kapuján, akkor többé nincs biztonságban Allansia. Ezt is meg kell akadályoznunk. A kapuba való bejutás ötlete nagyon epikus és tetszik, ahogyan a könyv építkezik főleg a láthatatlan városban, ahol minden helyet többször bejárva tudunk mindenkivel találkozni, aki fontos, és megtalálni egy titkot (mondjuk a haldokló embernél ez egy kicsi logikai bukfenc, hogy bármennyit kacskaringózunk, biztos haldokolni fog, lehet itt a hitelesség kedvéért jó lett volna egy idő-játék, hogy ha késünk, akkor már meghalt az utolsó informátorunk). A vége pedig egészen egyedi, egy teljes hadsereget kell legyőzni, persze a nálunk lévő tárgyak és varázsmagok segítségével. Ez utóbbit szerintem picit jobban ki lehetett volna dolgozni, ugyanis a magonkénti 1 ép veszteség, ami ezeknek az ára, az kb. semmi, így az ember zokszó nélkül használja fel az összeset, túl sok taktikai dilemma nincs benne. De a kaland hangulata nagy jó darkos, apróbb poénok azért színesítik (1-2 talán már kicsit gagyi is), úgyhogy összességében nem lehet okunk panaszra. Tetszik az elején a fegyverek leírása is, és a varázsitalok is rejtélyesek, bár talán lehetett volna ennél jobb neveket is kitalálni.

[b]Gondolkodás/szerencse (4)[/b]: Érdekes, hogy a könyv bár egyetlenegy rejtvényt sem tartalmaz, mégis egy nagyon gondolkodós mű. Az elején az italok használata, a helyes tárgyak kiválasztása okoz dilemmát, később az aranygazdálkodás meg a város kiismerése miatt kell gondolkodni. Ezenkívül minden aprócska információra oda kell figyelni, hogy tudjuk, hogy a tárgyválasztásoknál mi az, amire feltétlenül szükségünk lesz. A templomban aztán nagyon át kell látnunk, hogy mi hol van, és figyelni kell arra is, hogy ne verjenek át minket, majd rá kell jönnünk, miként jutunk át úgy a kapunk, hogy ne zúdítsuk rá a démonsereget a világra. Ezenkívül az is fontos, hogy megfelelően gazdálkodjunk a füstolajainkkal (bár azért a 10 elég nehezen fogy el, hacsak…na jó, nem spoilerezek). Összességében ez elég sok. E mellett viszonylag sok az ösvény is, de a legtöbb helyet be lehet járni, így nem válik randommá a történet és nem igazán vannak ösvényekkel kapcsolatos azonnali halál mezők sem. A könyv szerkezete egyébként ilyen szempontból a Keith Martin könyvekre emlékeztet, amiket általában szívesen olvastam.

[b]Nehézség (4)[/b]: Nem túl nehéz könyv, az átlagnál valamivel könnyebb is. Nagyon durva ellenfelek nincsenek (kivéve a végén a horda, de az is legyengíthető), és kötelező tárgy is igen kevés van, azokra sem nehéz ráakadni. Nagy könnyebbség még, hogy könnyen lehet szerezni olyan idő visszaforgató eszközöket, amely révén nem kell újra kezdeni a kalandunkat, hanem Checkpoint módon egy korábbi szakaszról folytathatjuk a játékot. Megmondom őszintén, ez ebben a formában annyira nem tetszett. Persze, láttunk ilyet már a Haláltalizmánban is, de ott mégiscsak istenek voltak, akik ezt a szívességet megtették nekünk. Itt meg gyakorlatilag egyszerű mezei varázstárgyakkal – amikből ráadásul több is akad – vissza lehet pörgetni az időt, nekem ez kicsit sok és az időt túlzottan relativizáló megoldás. A könyv egyetlen nehézsége, hogy néha viszont olyan helyeken vannak halálpontok, ahol a legkevésbé sem számítunk rá. [spoiler2]Mondjuk aki a pités történetet benyalja, az meg is érdemli, de az, hogy megiszok egy második adag törpe piát, és rögtön azonnali halál…eddig is absztinens voltam, de most még inkább az leszek.[/spoiler2] Nem nehéz azért, na!

[b]Játékélmény (4)[/b]: Szerintem a legtöbb részén teljesen oké. A Kikötőben lévő kaland is izgalmas, az utána lévő városok is, a láthatatlan város megtalálása, és az abban való bolyongás is, de a végjáték is tetszik. Talán a templomon belüli rész a legunalmasabb, de miután az ember rájön a hangulatára, azt is lehet azért élvezni. A Halál kapuján való átkelés [spoiler2]a csata szándékos elvesztésével[/spoiler2] nekem egy nagyon nagy kedvencemmé vált, hasonlót csak a Halálontúli királyban láttam a Harcos képzelet vonalon, de ez sokkal jobb kivitelezett. Egy kicsit sok benne a démon, meg a füstolajos megoldás kissé sematikussá teszi 1-2 helyen a könyvet, de mivel mégiscsak ez a vírus a probléma alapja, ezért nagyon ebbe sem tudok belekötni. Mindent egybevetve nem tudom igazán komoly kritikával illetni a művet.

[b]Összességében: 16/20[/b]
hr
Első oldalElőző oldal123456Következő oldalUtolsó oldal
© Ravnos
2018. április 15. 08:43 | Válasz erre | #174
Örülök,hogy segíthettem! Már csak runnernak kell át szerkeszteni a borítót!
2018. április 14. 22:55 | Válasz erre | #173
Már átírtam a spoilerekben is mindenhol egyes számra.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2018. április 14. 20:28 | Válasz erre | #172
A kapunak hamarosan kétharmadja lesz. :)
© Ravnos
2018. április 14. 17:57 | Válasz erre | #171
"Hülye angolok, angol hülyék"! [smiley]circling[/smiley] Az általad spoilerezet szöveg is egy kapuval lenne logikus és értelmes. Szóval, ha tényleg csak egy kapu van, akkor a fordításban nem szabad többes számot alkalmazni. Ez igaz a címre is!
2018. április 14. 15:05 | Válasz erre | #170
Jogos a kérdés. Nagyon úgy tűnik, hogy csak egy kapu van (ergo a könyv címe A Halál Kapuja lesz), és az eredeti angol azért többesszám, mert két kapuszárny van.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Ravnos
2018. április 14. 15:02 | Válasz erre | #169
Most akkor hány kapu van? Mert emitt kapu amott kapui, többször váltva egymást.
Vagy az angol akkor is többesszámban használja, ha az csak egy kapu, de két szárnnyal? Ez most nekem nem igazán tiszta.
2018. április 13. 21:07 | Válasz erre | #168
Spoilerveszély, a szó legszorosabb értelmében. [s]Ez a hozzászólás nőni fog.[/s]

[spoiler]Mi építettük a Halál Kapuját, hogy mindannyiunkat megóvjon a démonoktól, akiket a Holtak Birodalmába száműztek. Csak olyasvalaki, akinek tiszta a szíve, és jártas a mágiában, képes átlépni rajtuk anélkül, hogy kinyitná. A kapu, ha kinyitják, biztos pusztulást hoz ránk, ezért ha bárki akár csak hozzáér a vasgyűrűkhöz, melyek csukva tartják, azok megidézik a két halhatatlan Obszidián Óriást, melyek a kaput őrzik.

Egy végső figyelmeztetés. Aki átkelne a kapun anélkül, hogy kinyitná azokat, annak meg kell hoznia a végső áldozatot. Aki a Holtak Birodalmába utazna, annak előbb áldozatául kell esnie az Obszidián Óriásoknak. Csupán a lélek, amint elhagyja a testet, képes átkelni a túloldalra. De ne feledd, semmi mást nem vihetsz magaddal, csak olyasvalamit, ami egykoron Ulrakaah-é volt…[/spoiler]

[spoiler]– Ulrakaah egykor e templom főpapnője volt – mondja Alesstis. – Azt mondják, ő volt egész Allansia legszebbje, ám büszkévé és hiúvá vált. E hely hatalmát kihasználva nem csupán ebben a városban akart uralkodni, hanem egész Titánon. Sötét mágiát használva egyre növelte erejét, míg az teljesen elemésztette és szörnyeteggé változtatta őt. Throff papjai végül fellázadtak ellene és bebörtönözték a Halál Kapuja mögé. Azóta is ott raboskodik, ám hatalma folyamatosan nőtt. Mostanra pedig már átjárókat is képes megidézni, melyeken át démoni seregét a mi világunkba tudja küldeni. Teremtményei a Káosz torz erőivel lépnek szövetségre, és mikor már elegendően vannak, le fogják rohanni a templomot, kinyitják a kaput és szabadon eresztik Királynőjüket. A várost már most is ellepték a szörnyek. Végezned kell Ulrakaah-val. Ehhez pedig egy megbűvölt sarló-kardot kell használnod. Kettő van belőlük, egy bíborszínű és egy fekete. Csupán ezek a fegyverek elég erősek ahhoz, hogy legyőzzék őt.[/spoiler]

[spoiler]– Maga Ulrakaah kovácsolta a két megbűvölt pengét, hogy azok segítségével hódítsa meg Allansiát – mondja a Főpapnő. – Az egyiket bíbor színű démonacélból, a másikat pedig fekete acélból, amit Tiranduil Kelthas Sötét Elfjeitől szerzett. A pengéket mágiával itatta át, és akkoriban Allansia legerősebb fegyverei voltak. Mikor a démoni síkra űzték, a Halál Kapujának túloldalára, a fegyvereket elvettél tőle. A Jégujj-hegységbe rejtették el őket, és azóta sokat vesztettek már hatalmukból. Azzur nagyúrnak valahogy sikerült rátalálnia az egyikre, a másikat egy Hikaz Mandeera nevű kalandozó szerezte meg. A férfi épp ide tartott abban a reményben, hogy a segítségével végezzen Ulrakaah-val, amikor a Trollfog-hágónál rajtaütött Ravasz Sinna, egy martalóc, és ellopta a fekete sarló-kardot. Úgy tűnik, ő is meg akarta ölni Ulrakaah-t, hogy megszerezze a kincseit, de nem tudom, mi történhetett vele. Ha nincs nálad Azzur nagyúr sarló-kardja, fel kell kutatnod a férfit és vissza kell tőle szerezned a fekete pengét. Ez az egyetlen módja, hogy elpusztítsd Ulrakaah-t.[/spoiler]

[spoiler]Követed a kanyargó folyosót, ami egyre csak lejt. Bánatos, nyöszörgő hangokat hallasz, olyasmit, mintha szél süvítene át egy résen, vagy mintha egy sebesült kutya vonyítana.

Végül eléred a járat végét, ahol egy bronzszínű ékkövet pillantasz meg a mocsokban csillogni. Úgy döntesz, felveszed.

Ahogy továbbindulsz, az alagút egy hatalmas földalatti barlangba torkollik. Balodon egy hatalmas átjárót látsz, melyet lezuhant kövek és sziklák torlaszolnak el. Jobbodon a barlang tovább nő. A padlón több helyen démoni átjárók tátonganak. Bíborszínű füst szivárog belőlük, ami betölti az egész levegőt és amitől alig lehet bármit is látni idebenn. Felpillantva két apró ablakot veszel észre, magasan a barlangfalon.

Ahogy áttörsz a ködfüggönyön, rájössz, hogy végre elértél a célodhoz. Előtted áll a Halál legendás Kapuja. Szénfeketék, és olyan magasak, hogy teljesen hátra kell hajtanod a fejed, hogy megpillantsd a tetejét, ami beleveszik a barlang tetejénél fodrozódó párába.

Közelebb lépve feltűnik, hogy a kaput fekete faragványok és alakok díszítik – halottak alakjai. Számtalan csontváz és tetem formáját ismered fel, melyek az oszlás különböző fázisaiban tartanak, ráadásul a halálukat okozó sebek is tisztán kivehetőek. Úgy tűnik, mintha a kapu szilárd anyagában estek volna csapdába, és onnan próbálnának kijutni. Koponyák vigyoroknak rád, kezek nyúlnak ki feléd.

Ahogy még közelebb lépsz, rádöbbensz, hogy amit látsz, azok valójában nem is domborművel. Az alakok nagyon lassan, de mozognak! Valódi holttestek, amiket magába szippantott a kapu. A tetemek valóban téged figyelnek, kezeikkel tényleg feléd nyújtózkodnak, de csapdába estek, mint a mézbe ragadt legyek. Olyan sokan estek fogságba, hogy gyakorlatilag a testeik alkotják a kapuszárnyakat. És most már arra is rádöbbensz, hogy a korábban hallott kísérteties hang valójában ezeknek a szerencsétlen lelkeknek a sóhajai.

Két vasgyűrűt látsz a kapun, egyet-egyet a két szárnyon. Rájössz, hogy ezek lesznek a fogantyúk. Tényleg ennyire egyszerű lenne? Csupán el kell fordítanod a gyűrűket, hogy kinyisd a kaput és szembeszállj azzal, ami a túloldalán vár rád?

Ekkor megpillantod a kapu körül heverő páncélozott, többé-kevésbé ép csontvázakat. Mellettük pedig tetemet, ami mintha nemrégiben halt volna csak meg. Ez másmilyen, mint a kapuban rekedt testek. Azok harcosoknak tűnnek, amik mintha megküzdöttek volna valamivel. De vajon mivel? És mit keres itt ez a test, ami mintha csak tegnap hullt volna el?[/spoiler]

[spoiler]Mélyebbre hatolsz a barlangba, közben próbálsz nem gondolni arra, mennyire különös és természetidegen is ez a hely valójában. Hamarosan egy boltíves részhez érsz, melynek túloldalán egy még nagyobb üreg nyílik, benne egy ősi épület – talán egy templom – romjaival, melyet félig betemetnek a sziklák. Romos oszlopok és járdák, kerengők, támfalak, középen pedig egy jókora mélyedés, melyben bíborszínű láng lobog.

A barlang elhagyatottnak látszik, de ahogy a tűzverem felé lépdelsz, mozgást pillantasz meg. Démonkatonák jelentek meg egy, a magasban futó hídon. Kárörvendően vigyorognak le rád, szitkozódnak, és közben újabb alvilági fattyak bukkannak fel a falon lévő réseken és a padlón futó repedéseken át, folyosókból, szomszédos üregekből, romos ajtónyílásokból. Fegyvereiket és vértjeiket rozsda borítja, húsuk már rég foszlásnak indult, többüknek hiányzik egyik-másik végtagja… de több százan vannak. Egy egész sereg! Mellettük pedig, az árnyak közül, más teremtmények bújnak elő, halott lények, szörnyűséges bestiák, torz, ugráló, mászó, csapkodó, vonagló szörnyetegek. Óriás rovarok, nyomorék Gyíkemberek és nevenincs, a rémálmaidból előlépett, félig hal, félig madár állatok. Több megtermett agyaras fenevad csoszog elő, hogy elállják a kapuhoz visszavezető utat. A hátukon lovagló Ghoulok kegyetlen kinézetű, fogazott fegyvereket tartanak a kezükben, és közben üvöltve röhögnek rajtad.

Példájukat követve a többi szörnyeteg is kacagni és kántálni kezd, egyre hangosabban és hangosabban… – Ulrakaah! Ulrakaah! Ulrakaah! – Néhányan pucér hátsójukat villantják meg feléd, mások feléd köpnek vagy átkozódnak, vannak, akik csak némán bámulnak rád, és közben a pengéiket élesítik.

És ekkor a barlang padlójába ásott tüzes veremből egy rettenetesen nagy teremtmény emelkedik elő… Először két csavart szarvat pillantasz meg, majd egy sisakot, egy arcot, melyet amíg élsz – talán már nem is olyan sokáig –, nem felejtesz el… Egykoron egy nő volt, most azonban a megelevenedett halál néz veled farkasszemet. Fogai sárgák és hegyesek, mint egy macskáé. Rothadó húsa, ami több helyen is kezd leválni a testéről, kékes-szürke színű. Szemei vörösen izzanak a gyűlölettől.

De az alak továbbra is csak emelkedik feljebb és feljebb, egyre magasabbra és magasabbra… míg a feje szinte már eléri a barlang plafonját. És ez a rettenetes teremtmény most hátra hajtja a fejét és vérfagyasztóan felüvölt…

– Uuuuuurrrrraaaaaawwwwwwrrrrrrr…

Rájössz, hogy a saját nevét próbálja ordítani. Ez itt Ulrakaah, a Sötétség Királynője, a Démonok Anyja. Throff egykor gyönyörűséges főpapnője egy óriási, gyarló bestiává vált, miközben magába szívta e dimenzió démoni energiáit.

– Ki a hívatlan vendégünk, aki behatolt a birodalmamba? – kiáltja, miközben téged figyel. – Egy csiga a szemétdombról. Nos, akkor megmutatjuk ennek a kis semminek, ennek a söpredéknek, milyen is a mi vendégszeretetünk, rendben van, drága gyermekeim?

A nő rád nevet, kacagása mintha a fejedben visszhangozna. Két kezével a magasba emeli két kardját, teremtményei közben körülötte vihognak, üvöltenek és vonyítanak.

– Megadom neked ajándékba a halált – mondja a nő, mire a démonserege feléd indul. Rengetegen vannak, és még többen ömlenek feléd minden irányból a barlangjáratokon át. Ezt a csatát nehéz lesz megnyerned.[/spoiler]
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
2018. április 13. 20:00 | Válasz erre | #167
Pofátlan voltam, mert bár a büdös életben nem fogok venni belőle, mégis szavaztam. [smiley]action[/smiley]
© Anry
2018. április 13. 19:23 | Válasz erre | #166
Az utolsó kép alkotója bizonyos Kalman Mikorka, vagyis Mikorka Kálmán.. [smiley]nyes[/smiley] Nem tudom, ki trollkodta be ezt a nevet, de jól sikerült.. :D (A kép is)
2018. április 13. 07:27 | Válasz erre | #165
Eredeti, nem eredeti. Kapu legyen, az sokkal jobb.
© FeroxX
2018. április 12. 20:42 | Válasz erre | #164
Bakker.. azért nem túl fair így kiírni a szavazást.. Mármint szerintem az elég közérdekű információ, hogy a Démonnő a könyv EREDETI borítója. :D A Kapu pedig egy random netről letöltött kép....

Szóval, mint kép a Halálkapus szerintem is epicebb meg minden, de mégis a Démonosra voksolok, mert köze van a story-hoz, ez az eredeti, és nem is rossz.
© [törölt felhasználó]
2018. április 12. 20:30 | Válasz erre | #163
2018. április 12. 20:09 | Válasz erre | #162
Kérem ne politizáljunk itt, max a [url=http://zagor.hu/index.php?oldal=forum&tema=4476&p=0]beszólós[/url] témában.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© runner
2018. április 12. 20:05 | Válasz erre | #161
Akit érdekel, feltettük a [b]Képgalária[/b] oldalra a most kiadott könyvek illusztrációit.
(Csak ha be vagy lépve a Fórumba, akkor láthatóak!)

A képekkel kapcsolatos észrevételeket itt tegyétek kérlek:
[url=http://zagor.hu/index.php?oldal=forum&tema=4478]Illusztrátorok-Illusztrációk[/url]
A főhős Te vagy!
© [törölt felhasználó]
2018. április 12. 20:05 | Válasz erre | #160
© [törölt felhasználó]
2018. április 12. 20:01 | Válasz erre | #159
© killmaster (Savanyúhas)
2018. április 12. 19:58 | Válasz erre | #158
Rémes, hogy vannak olyanok akik, már április nyolcadikát is belelátják ebbe a szavazásba. Másrészről mindenkinek van véleménye, látja a két borítót, és bár a történet csupán felületesen ismert, azért senki sem szavaz csak az egyikre vagy másikra, mert a szomszéd is arra szavazott! Itt nem kampányolt senki, Runner adott két opciót, a harmadik az eredeti lenne, de ugye azt meg senki sem akarja, bár ebben sem lennék teljesen biztos! Lefogadom, hogy lesz olyan is, aki az eredeti illusztrációkat akarja, még ha azok alig jobbak, mint az én pálcika emberkéim, de mégis csak egy művész fabrikálta. (A rajzolta ezekre a képekre elég merész túlzás lenne!) A kapukat én úgy képzelem, mint a János vitézben Tündérország kapuit, ahol Kukorica Jancsi három egymás utáni kapun jut be, (illetve akiknek ez kimaradt, akkor a Thorben ajtók Mampangban) vagy abba a dimenzióba több kapu is nyílhat Allansia eltérő vidékeiről. Ha majd lesz fordítás, mindannyian okosabbak leszünk...[smiley]fejvakaras[/smiley]

UI: nem szeretem a sört, a pénz helyett meg inkább ingyen példányt kérnék...
© [törölt felhasználó]
2018. április 12. 19:52 | Válasz erre | #157
© [törölt felhasználó]
2018. április 12. 19:49 | Válasz erre | #156
© runner
2018. április 12. 19:38 | Válasz erre | #155
500 Ft és ingyen sör, aki a Démonnő borítóra szavazz!!!
[smiley]nyes[/smiley]
A főhős Te vagy!
2018. április 12. 19:32 | Válasz erre | #154
Ezen analógia mentén elindulva A Gyíkkirály szigete borítójának is egy panorámaképnek kellett volna lennie a szigetről a Goncsong és a Gyíkkirály helyett; A varázsló kriptája borítóján meg Razaak, a Halhatatlan helyett egy szimpla sírbolt is megtette volna ...

A probléma az, hogy aki a hírlevélben hallott először a könyvről az nem tudja, hogy:

1. A 'Démonnő' az Ulrakaah, a Sötétség Királynője, aki a belső illusztrációkon is szerepel, csakúgy mint pl. a fentebb említett két könyv főgonosza (Gyíkkirály és Razaak).

2. 'Démonnő' az eredeti borító, a 'Kapu' pedig csak egy random netes dark fantasy kép, ami bár tetszetős, de szinte biztos, hogy nem egyezik a könyvbéli leírással. Ráadásul a cím is többes számra utal, tehát egy olyan borító még találóbb lenne ennyi erővel (tehát ha nem ragaszkodunk az eredetihez), ahol mondjuk boltívek sorakoznának egymás mellett.

Persze demokrácia van, szóval mindenki arra voksol, amire csak óhajt. Mondjuk szerencse, hogy Garfield nem opció, mert ismerve az embereket biztosan az nyerne. [smiley]nezze[/smiley]
2018. április 12. 19:17 | Válasz erre | #153
Amúgy meg amilyen gyorsan összeszedett a démonnő 11 szavazatot az elején, olyan gyorsan szedett össze a kapu másik 11-et most, szóval ebből a szempontból sem jogos a gyanakvás.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© THE
2018. április 12. 18:00 | Válasz erre | #152
Kapu, ha már a kapu a címben is szerepel.
© [törölt felhasználó]
2018. április 12. 16:34 | Válasz erre | #151
© [törölt felhasználó]
2018. április 12. 16:28 | Válasz erre | #150
© [törölt felhasználó]
2018. április 12. 16:19 | Válasz erre | #149
2018. április 12. 16:07 | Válasz erre | #148
Szólok előre, hogy semmilyen félreértés ne essék, egyáltalán nem szítani akarok, én elhiszem, hogy minden becsületesen ment/megy, csak azért a másik oldalról nézve, tényleg furcsa, hogy így hirtelen megváltozzon az állás. Természetesen nem lehetetlen, de akkor is furca. Mondom ezt annak függvényében, hogy alig kb. két és fél órája néztem az állást, és akkor még nagyon a Démonnő vezetett. Persze még nincs vége a szavazásnak, és ahogy láttam, runner is küldött egy körmailt, biztos az is hozzátette a magáét az egészhez.
2018. április 12. 15:39 | Válasz erre | #147
Grimmy méltatlankodását megelőzve (most épp 15-14 a kapu javára): a legfrissebb regisztrált tag a szavazók közül 2018. januári.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© Ravnos
2018. április 12. 15:32 | Válasz erre | #146
© runner
2018. április 12. 15:27 | Válasz erre | #145
[center]Démonnő borító:

[img=http://zagor.hu/kepek/100/ahk_kjk.jpg]http://zagor.hu/kepek/100/ahk_kjk.jpg[/img]


Kapu borító:

[img=http://zagor.hu/kepek/100/ahk_kjk_1.jpg]http://zagor.hu/kepek/100/ahk_kjk_1.jpg[/img][/center]
A főhős Te vagy!
© Ravnos
2018. április 12. 15:25 | Válasz erre | #144
Hogyan/hol lehet a kapus képet nagyban megnézni?
2018. április 12. 14:26 | Válasz erre | #143
Egyetértek, már csak a cím miatt is a kapus borító a jobb :)
2018. április 12. 14:14 | Válasz erre | #142
Jól néz ki a démonnő, de a kapu az tényleg egy rohadt brutál para kapu kép. Legyen az a borító.
© dan
2018. április 12. 00:42 | Válasz erre | #141
Én már álmomban is Halál kapui-boncolást látok.Remélem,azért ez is elkészül végre-valahára,néhány,pl.MF pdf-fel egyetemben.
Üdv:dan
Ui.:Ezentúl csak és kizárólag olyan pdf-eket vagyok hajlandó olvasni itt,amiket csak és kizárólag pocak(bocs,runner)készített,fordított,illusztrált,stb.Na,ugye milyen rátarti vagyok?
© runner
2018. április 11. 23:19 | Válasz erre | #140
Holnap este várhatóak a többi könyv "csodás" képei.

Remélem felkészültetek:

[center][img=http://zagor.hu/egyeb/gyikkiraly.jpg]http://zagor.hu/egyeb/gyikkiraly.jpg[/img][/center]

[smiley]hehe[/smiley]
A főhős Te vagy!
© runner
2018. április 11. 23:15 | Válasz erre | #139
Hát ez nagyon gáz.

[center][img=http://zagor.hu/egyeb/maszatol.jpg]http://zagor.hu/egyeb/maszatol.jpg[/img][/center]

Csak a szkenneléshez fogtam a könyveket,. de a borítókon a feketével írt írok nevei összefogták a kezem, meg össze is maszatoltam a könyvek borítóját.
[smiley]zavart2[/smiley]
A főhős Te vagy!
© dan
2018. április 11. 23:08 | Válasz erre | #138
És nem hagyják ABBA!Szólt a holló,soha már!The Queen-őfelsége,a királynő.
Üdv:dan
2018. április 11. 22:45 | Válasz erre | #137
Igen, hiányzik sajnos a következetesség az alkotóból/brandből. A hivatalos siteon Queen of Darknesst írnak, vagy Mother of Demonst ... Queen of Chaost a hátsó borítón kívül nem is láttam még sehol hivatkozásként; bár a könyvben tuti, hogy többször is említésre kerül majd Ulrakaah, valószínűleg az ott használt forma lesz az igazán mérvadó.
2018. április 11. 22:22 | Válasz erre | #136
Az 54-es hosszászólásban van a könyv hátsó borítója, ott káosz királynőjeként hivatkoznak rá.
You engineer types and your exxageration on accuracy... Can't we just call that one fuckload of snow and be done with it? – Depends. Is that an imperial fuckload or a metric one?
© killmaster (Savanyúhas)
2018. április 11. 22:14 | Válasz erre | #135
Van pár ellenpélda, amikor a kaland és a borító köszönőviszonyban sincs egymással, és mégis így jött ki a gyárból, de még a Zagor.hu-n is... Annak örülök, hogy van választási lehetőség, ki-ki belátása szerint voksoljon! Megköszönöm Runnernek a könyv képeit, csak kerekedett a szemem. Ez tényleg a juj kategória, de vannak itt nálam nagyobb szakértők, majd kielemzik ők! A gyári térképet, ahol a kaland játszódik feltétlen turbózzátok fel, mert arra ráfér, a többi meg új grafikusért kiált! Amikor átfutottam a képeket egy ABBA dal jutott eszembe: Mamma mia! [smiley]vigyor3[/smiley]
2018. április 11. 22:12 | Válasz erre | #134
A 'démonnő' nem csak egy szörny a könyvből - ő maga Ulrakaah, The Queen of Darkness. A Zagoros fülszövegben úgy szerepel, hogy a Káosz királynője, de gondolom nem véletlenül fordítottátok így.

A belső illusztrátor (Vlado Krizan) ábrázolása:

[img=https://1.bp.blogspot.com/-8zWMTjnASHE/WsPgUTfEuMI/AAAAAAAABms/Gtcbeuv-XkQxpnVWFE-s7uwxU0e2zlP1QCLcBGAs/s400/Ulrakaah%2Bby%2BVlado%2BKrizan.png]Ulrakaah - VK[/img]

A borító illusztrátor (Robert Ball) ábrázolása:

[img=https://2.bp.blogspot.com/-E9VaVM9B5SY/WsPglHhlVlI/AAAAAAAABmw/ihgJNASiBRE9e88XlpJqr4UoDvpf77tVgCLcBGAs/s400/Ulrakaah%2Bby%2BRobert%2BBall.jpg]Ulrakaah - RB[/img]
2018. április 11. 21:52 | Válasz erre | #133
"Mert fontos a borító is, de alapvetően nem az határozza meg egy jó könyv hangulatát!" Ez így igaz, azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindig az a legjobb, ha mind a borító, mind a könyv tartalma szimbiózisban van. Jóhiszemű leszek, és úgy gondolom, hogy a lenti szavazás arra irányul, hogy melyik illik jobban a könyvhöz, nem pedig arra, hogy kinek melyik tetszik jobban. Mondjuk lehet el kellene halasztani ezt a kérdést, és vagy várni, vagy keresni néhány hiteles forrást azzal kapcsolatban, hogy akkor most hogyan is sikerült ez a kaland...
© runner
2018. április 11. 21:46 | Válasz erre | #132
Nem kell sokat várni, mert itt vannak a képek:
[url=http://zagor.hu/?oldal=kep&album=2012]http://zagor.hu/?oldal=kep&album=2012[/url]
(belépve kell lenni a Fórumban, csak akkor láthatóak!)

Holnap majd a másik 5 könyvé is várható...
A főhős Te vagy!
2018. április 11. 21:40 | Válasz erre | #131
Igazán sajnálom, ha félreérthető volt a kommentem, bevallom gondoltam is rá, hogy az lesz, és átjavítom (meg hát neten amúgy is nehezebben tud olykor átjönni), de reméltem, hogy nem így lesz. Még egyszer bocsi, de egyáltalán nem kötekedni, vagy személyeskedni akartam!

Alapvetően én mindenki véleményét tiszteletben tartom, még ha nem is értek vele egyet.

És köszi a hosszabb kifejtést is! Pár dologra reagálnák:

"komolyabb-komorabb hangulatot kölcsönöz a címnek kihangsúlyoznám a CÍM szót" Ezzel ebben a formában egyetértek, azonban nem egyszer volt már olyan a történelem során, hogy a cím köszönőviszonyban sem volt a belső tartalommal, és voltaképpen csak egy jól hangzó marketing volt az egész. Adódik a kérdés, hogy mi a Zagor.hu célja egy-egy ilyen könyv kiadásánál, 100%-ban letükrözni az eredetit, vagy megtartani a KJK jelleget/esszenciát, de ha szükséges, akkor belenyúlni? Nekem a második tűnt fel eddig, erre példa pl. a Veszedelmek Kikötője is. De mondhatnám az Éjféli Tolvajt is.

" Az hogy mi volt a múltban példaképp skandálva nem értem hogy kapcsolódik ehhez a szavazáshoz kb szerintem annyira mint a démon csaj egy halál kapuhoz" Egyrészt úgy kapcsolódik, hogy azok, akik a Démonnőre szavaznak, ők feltehetőleg úgy gondolják, hogy legyen a hagyománytisztelőbb, úgymond klasszikusabb borító, míg akik a Kapusra, azok gondolom a modernebb felfogást szeretnék látni. Azzal sincs semmi baj mondom, csak nyilván az egy másik vélemény. A dolog második részére reagálva meg: És a Vérvad hogy kapcsolódik a Halállabirintushoz? Egy szörny/ellenség a könyvből. Az Alakváltó hogy kapcsolódik a Végzet Erdejéhez? Egy szörny/ellenség a könyvből. És akkor a Démonnő hogy kapcsolódik a Kapuhoz? Egy szörny/ellenség a könyvből.
© killmaster (Savanyúhas)
2018. április 11. 21:30 | Válasz erre | #130
Egy kicsivel jobbnak találtam a Kapu képet, mert bár a Démonnő is jól mutat, a második kép részletgazdagabb! Mindkét borító vállalható, az eredetinél sokkalta jobb és ez lényeges. Az más kérdés, hogy jelentek meg már itt olyan kalandok, melyek borítója nem a "legszerencsésebb" volt, de ugye akkor épp nem volt túl sok választási lehetőség! Talán a betűtípus és a betűszín lehetne kissé más, na de nem akarok mélyen belemenni ebbe, nyilván volt egy koncepció evvel kapcsolatban, ki vagyok én, hogy még ebbe is beleszóljak... A belső grafikákra leszek még kíváncsi, no nem a Krizan fazonéra, arról már van támpont, sokkal inkább a feljavított képekre. Mert fontos a borító is, de alapvetően nem az határozza meg egy jó könyv hangulatát! [smiley]felkialtas[/smiley]
© Tyla
2018. április 11. 20:19 | Válasz erre | #129
Én nem értem mi a gond a véleményemmel, nem személyeskedtem fikáztam senkit és nem is más írásához fűztem hozzá a mondandóm kiforgatva azt mint egyesek. A kapus kép a hozzá illő, komolyabb-komorabb hangulatot kölcsönöz a címnek kihangsúlyoznám a CÍM szót itt nem a könyvnek mivel nem olvastam mai napig nem is halottam róla. Jó a démon csajszis kép senki nem mondta hogy rossz csak újfent megismételném a kapus jobban illik a címhez, a készségfejlesztő játékokban a piros szót a piros színhez társítjuk lehetőség szerint de ez lehet csak az én buta logikám ott van a kék a zöld meg sok egyéb szín amihez társíthatjuk természetesen más is ugyan olyan jó csak nem hozzá illő. Az hogy mi volt a múltban példaképp skandálva nem értem hogy kapcsolódik ehhez a szavazáshoz kb szerintem annyira mint a démon csaj egy halál kapuhoz. Épp ezért lehet valóban valami vicces rajz figura a borítón tök mindegy igazából mit teszünk rá ha csak az a lényeg jól nézzen ki legyen egy színes pillangó fogazott véres kardot lóbálva páncélban. De hogy okot is adjak a kötekedésre hát legyen szerintem a démon csajszi egy retró amigás játék reklámjába jó 21. század hahó... persze ízlések és pofonok. Még egy apróság a stílus és maga a téma fogalma néhány fejben össze keveredett ezeket válasszuk el,azon oknál fogva hogy az írásokból az tűnik ki nekem rengeteg itt a szakértő aki mindenhez ért és mindent jobban tud és a profik sohasem tévednek vagy hibáznak. És borítóról jut eszembe ha valaki eladná a zagoros halál seregeit örömmel megszabadítom tőle, még mielőtt valaki megkérdezné miért nem jó az eredeti a válaszom mert nem tetszik a borítója :) További szép és kellemes estét mindenkinek!
2018. április 11. 19:19 | Válasz erre | #128
Gratula hozzájuk! :)
Miért van az az érzésem, hogy a következő hatoshoz megint új borító design fog társulni?
2018. április 11. 19:16 | Válasz erre | #127
"a démon nős nem ide illő max egy ellenfél ábrázolása kép a könyvön belül."

Mert nem volt még ilyen a múltban? Halállabirintus, Tűzhegy estébé estébé...

Amúgy végigjátszottad a könyvet? Valóban komoly hangulatú? És a Démonnőcis kép miért nem lehetne komoly hangulatú? Szerintem a maga módján az is komor hangulatot áraszt, csak másabb stílusú.
© runner
2018. április 11. 19:12 | Válasz erre | #126
Hát jó. Akkor legyen!

[center][b][color=red]JÁTÉK:[/color][/b][/center]

[center]Április végéig készítsetek minél poénosabb borítóképet!
Nem kell Photoshop-os, lehet simán valami egyszerű programmal összevágott.
A beérkezett képeket felteszem majd, és utána lehet szavazni itt a Fórumon.
Akié a legtöbb szavazatot kapja, az nyer egy [i]A Halál Kapui[/i] könyvet (a győztes borítóval, nem a viccessel [smiley]buck[/smiley]).[/center]
A főhős Te vagy!
© runner
2018. április 11. 19:05 | Válasz erre | #125
Megérkeztek a könyvek.

[center][img=http://zagor.hu/egyeb/s_books2.jpg]http://zagor.hu/egyeb/s_books2.jpg[/img][/center]
A főhős Te vagy!
Első oldalElőző oldal123456Következő oldalUtolsó oldal