Kaland Játék Kockázat (Rakéta könyvek) kötetei: Információk:
Hátsó borító leírás: Könyv és játék az, amit a kezedben tartasz. A főhős TE vagy.
A Tűz-sziget kegyetlen Gyíkemberei által elrabolt Osztriga-öbölbeli fiatalemberekre zord rabszolgasors, éhezés és halál vár. Új főnökük a veszedelmes, őrült Gyíkkirály feketemágiával és gonosz varázslattal tartja fogva őket birodalmában. Te vagy az egyetlen, aki megmentheti a szenvedéstől a foglyokat, csak az a kérdés, van-e hozzá elég bátorságod. TE döntöd el, mikor, melyik utat választod, milyen csellel kerülsz ki a csapdákból, melyik teremtménnyel csapsz össze. Értékelés: -2 / 10 Nheil gondolatai a könyvről: A Gyíkkirály szigete közvetlenül a Hallálabirintus után jött ki, ezért nehéz dolga volt megütni a szintet. Ez nem is sikerült, mert ez a kaland véleményem szerint visszaesés több tekintetben. A témaválasztás ötletes, mert kiaknázatlan terület volt eddig, dzsungeles-szigetes történet még nem volt. A háttértörténet is egészen tetszetős, a hangulat jól indul, de aztán olyan semmilyen lesz az egész. A bányás részek környékén egyszerűen valahogy elfogy a lendület. Hiába adott minden egy jó kalandhoz, középszerűre sikerült. Az utazás a szigeten túl epizodikus. Ami annyira nem lenne baj, de emlékezetes jelenetek nemigen akadnak. Viszont cserébe elég könnyű is, mert csak a könyv második felében kell majd olyan tárgyakat megtalálnunk, amiknek a hiánya hirtelenhalálhoz vezet minket. A végzet erdejéhez tudnám hasonlítani összességében, bár annál kiforrottabb azért valamivel és egy fokkal nehezebb is. Elképzelhető, hogy Livingstone most szándékosan írta könnyebben teljesíthetőre a kalandot, hiszen a Halállabirintus nagyon nehéz volt. Megemlíteném Mungo barátunkat, aki az első random szörny kivégez. Ez annyira lelombozó, igazából semmi értelme nincs erre a kb két fejezetre megkapni őt, mint társunkat. Hozzá lehetett volna toldani a háttértörténethez, akkor nem lenne gond, de így? Érdekes újítás, hogy egy időre még saját kis seregünk is lesz, de nem igazán lett jól kidolgozva. A középszerűséget a sámánnal való találkozásnál is érzem (ráadásul nem is kötelező a továbbhaladáshoz, ami több, mint furcsa), mintha elfogyott volna az ötlet azontúl, hogy dobáljunk ott is kockákat. A főellenség, a Gyíkkirály hát nem tudom, nem egy félelmetes figura valahogy, a legyőzése is túl könnyű, ahhoz képest, hogy főellenség. Igazából összességében olyan kiemelkedő negatívumok nincsenek, de mégis középszerű számomra az egész és nem fog meg a hangulatával, ami nálam különösen fontos, sőt, a legfontosabb egy kalandjáték esetén. Vannak ennél bőven rosszabb kalandok is, de a jellegtelensége miatt nálam 10/6 Reactor gondolatai a könyvről: [b]Borító[/b] A Gyíkkirályt ábrázolja, a fején a Goncsonggal, amint elereszteni készül a Fekete Oroszlánját, igen szép munka ám. Az egyetlen gond, hogy a Gyíkkirálynak lángpallost kellene tartania a kezében, ez pedig meglehetősen közönséges fémkardnak tűnik… [b]Grafikák[/b] Hasonló az előző két könyvéhez: hibátlanok, eseménydúsak, jól el lettek találva. [b]Történet[/b] Hűséges társunkkal együtt a Tűz-szigetre hajózunk, hogy felszabadítsuk az ott dolgozó rabszolgákat a rémületes Gyíkkirály uralma alól. Egész jó, ötletes. [b]Nehézség[/b] Nem különösebben nehéz, ha a játékos nem nehezíti túl magának azzal, hogy mindenkibe beleköt ok nélkül. A rozsdás késnek álcázott lángpallosra van elsősorban szükségünk, azzal még a Gyíkkirály is könnyen legyőzhető. [b]Főellenség[/b] Természetesen a Gyíkkirály. Először meg kell ölnünk a Fekete Oroszlánját, utána jön ő maga. Hagyományos fegyverek nem tudják megsebezni, úgyhogy ha nincs nálunk a lángpallos, akkor nekünk sanyi. Ha viszont megvan, bízvást lekaszabolhatjuk. Utolsó ellenfelünk, a híres-nevezetes Goncsong, akitől mindenki úgy fosik a szigeten, egyetlen helyes döntéssel legyőzhető, nem is kell verekedni vele… [b]Ami tetszett[/b] Trópusi szigeten játszódó kalandjátékhoz még nem volt szerencsém – na most kaptunk ilyet is. A trópusi atmoszféra remekül meg lett tervezve – dúskálhatunk a déligyümölcsökben, csatázhatunk kalózokkal, mindenféle rusnya vízi szörnyetegekkel, kaphatunk maláriát, ismerkedhetünk bennszülöttekkel. A hűséges segítőtársunkat a könyv elején mindenképp el fogjuk veszíteni – magadra leszel utalva jó darabig. A játék vége felé viszont már vezethetsz rabszolgákból álló hadsereget a Gyíkkirály erődje mellé, mondhatni, van benne egy kissé sótlanra sikerült csata-szimuláció is. A környezet is változik, tengerpart után dzsungel, majd folyó, bánya, működő vulkán…bejárhatjuk kb. az egész szigetet, és sokféle változatos szörnyeteggel megküzdhetünk (alakváltó, óriás darázs, majomember stb.). [b]És ami nem[/b] Hátööö, kezdjük mindjárt azzal, hogy a könyv ráderőlteti, hogy márpedig a társad meg kell haljon. Nem szeretem az ilyet, nagyon nem szeretem. Eléggé cinkes dolog az is, hogy a Víziszörny legyőzéséhez mindenképp szükség van a Feneketlen Zsákra, ami pedig elég faja kis holmi, szóval ha abba pakolásztál, akkor mindent elveszítesz, ami benne van (feltételezem, nem kellett volna elkaparni a zsákot a homokba ahhoz, hogy biztos ne szabadulhasson ki a Víziszörny). Ebben a könyvben is akadnak elírások, például a piros csizmát az eredeti könyvben magadon hagyod, a magyar fordítás pedig úgy fogalmaz, hogy „inkább nem kell”. A Víziszörny mindenütt el van írva – helyesen Vízelementál lenne. A tisztás közepén világító kristályból is jó lett volna magammal vinni egy darabot, de a könyv ettől a lehetőségtől is megfoszt. Gondok vannak a 370. és a 87. pontnál is. Ha kettétörik a kard, -2 ügyesség pont, ha meg puszta kézzel harcolok, akkor -3 a támadóerőből. Hát kösz :P Ezenkívül viccesnek találom a „Borotvafogú” elnevezést is egy meglehetősen ötletes teremtményre, valamint a leírását…”…arra termett, hogy más élőlényeket elpusztítson”. Nahát, én meg azt hittem, villanyszerelőnek készül…no mindegy. Akad ezenkívül pár másik fordítási hiba is…az „átváltozás próbája” eredetileg „undor próbája” lenne, habár a játékos ezeket leginkább akkor veszi észre, ha tudatosan vadászik is rájuk. [b]Design[/b] Imádom a borítót, szerintem szemet gyönyörködtető. Érdekes, hogy a gyíkkirály színe kék lett, és nem zöld, de ezen már ne akadjunk fenn. Mestermunka. [b]Illusztráció[/b] A belső rajzoknál már vegyesebb a kép. A 39-es fejezetnél a Grannituszok kicsit viccesre sikeredtek, de mondjuk a 71-es fejezetnél is összevissza céloznak fúvócsöveikkel a pigmeusok. A Köpködő Varangy (128.) vízsugara is több mint béna, és a borítóval ellentétben Gyíkkirály az itteni ábrázolásban már dagadt és puhány lett. A többivel amúgy nincs gond, és hát két olyan alkotás is szerepel a könyvben, amikbe szerelmes voltam gyerekkoromban. Természetesen a Barlangi Nőről (59.) és a macskaszemű, szőke lányról van szó (350.). Ahhh… [b]Háttértörténet[/b] A háttértörténetben megismerkedhetünk a Tűz-sziget történelmével, de a lényeg, hogy le kell győzni az ex-börtönőr gyíkemberek királyát, és ki kell szabadítani a foglyokat, akiket a hüllőfaj a környező szigetekről gyűjtött be. Régi barátunk, Mungo kedvéért vágunk a kalandba, mert úgy tűnik, kettőnkön kívül egyetlen más épkézláb férfiember sincs a vidéken. [b]Rendszer[/b] A hagyományos rendszer. Nincs extra. [b]Eredetiség[/b] Nekem ez volt az ELSŐ kaland-játék-kockázat könyv a kezemben, és ha jól emlékszem, még a nővérem vette, akitől egy idő után eltulajdonítottam. Ez jelentette az egyik első lépést a fantasy és a játékok birodalmába, szóval mondani se kell, hogy meghatározó élmény volt olvasni. Ezzel együtt ugyebár nehéz objektív véleményt alkotni, de azért majdnem húsz év után újraolvasva, talán képes vagyok rá. Tetszett, hogy nem egyedül kezdjük a kalandot, bár Mungo barátunk egy-két lépésnél tovább is velünk lehetett volna, mert így csak inkább beetetésnek volt jó. A dzsungel hangulat abszolút megvan, és ehhez igazodik, hogy inkább realista események történnek velünk. Értem ezalatt, hogy medve támad ránk, megcsíp a pók vagy a darázs, megmar a csörgőkígyó, vagy elkaphatjuk a maláriát is. Vannak azért különlegesebb teremtmények, de nagyon extrákkal nem találkozhatunk. Ezen a téren visszafogott a Tűz-sziget, viszont ez egyáltalán nem baj. [b]Kihívás[/b] Kifejezetten könnyű lett. Az ellenfelek többsége inkább gyengének mondható, bár ezt ellensúlyozza, hogy az átlagosnál jóval több Szerencse próbára lesz szükség, és Ügyesség próbák is akadnak szép számmal. Nélkülözhetetlen dologból csak egy van, vagyis a kettőből legalább az egyikre szükségünk lesz, ha meg akarjuk ölni a gyíkkirályt (és miért ne akarnánk). Erre a következő fejezetben térek ki. [b]Főgonosz[/b] Ó, a gyíkkirály. Én nagyon bírtam a fejét, illetve a fején trónoló Goncsongot. Állítom, hogy az undorító, pókszerű lény, akitől mindenki retteg, az egyik legötletesebb figura a KJK-k történetében. A félelmetes jószág a gyíkkirály agyába mélyesztett fullánkjaival tulajdonképpen irányítja őt, de az nincs bővebben kifejtve, hogy akkor voltaképpen a király csak egy ártatlan báb, aki amúgy nem is lenne olyan gonosz? A Goncsong-szimbiózisnak van jótékony hatása is, mely szinte sebezhetetlenné teszi a gyíkkirályt a normál fegyverekkel szemben. Így hát csak egy lángkarddal, vagy egy majommal leszünk képesek ellátni a hüllő baját. Ez utóbbival azért lehet sikerünk, mert a gyíkemberek velük született majomfrászban szenvednek. Háhá! Ezt nem tudtuk, mi? A gyíkkirály előtt még le kell nyomnunk annak fekete oroszlánját. Sajnos a király nem szólal meg, de alap harcértékei igen durvák. Ezt persze megszokhattuk a Főgonoszok esetében. [b]Hangulat[/b] Ez egy teljesen átlagos könyv, tehát nem rossz, de messze van a „nagyágyúktól”. Jó volt a folyón tutajozni, vagy a bányában bóklászni, és kiszabadítani a foglyokat. Kár, hogy annak már semmi jelentősége nem volt a gyíkkirály főerődjénél lévő összecsapásban, hogy mennyit is szabadítottunk ki. A sámánhoz való elzarándokolás is nagyon tetszett. Jók a próbái is, bár kicsit durva, hogy ha csak az egyiken elbukunk, már nem tudhatjuk meg az öreg titkait (mondjuk ez nem létszükség). Enyhén lineáris lett, és nincs is túlbonyolítva, de tényleg nem lehet rá haragudni. [i]A Gyíkkirály szigete[/i] így jó. Robert Douglas gondolatai a könyvről: A [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=12]Tolvajok Városa[/url] és a legendás [url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=1]Halállabirintus[/url] sikere után Ian Livingstone újabb, Tűz-szigeteki kalandja egy kicsit bénácskának hat. Ettől eltekintve egy elfogadható -- bár rendkívül átlagos -- darabját képezi a Kaland, Játék, Kockázat sorozatnak. Livingstone mindig is szerette alaposan bemutatni a főellenségét, és ez most sincs másképp. Rengeteg meglepetés vár ránk, sokféle szörnyeteg, és egy csomó tárgy, melyek elengedhetetlenek a gonosz és ambíciózus Gyíkkirály legyőzéséhez. És mindenképp oda kell figyelni a halálos Groncsongra is! Mindent összevetve egy érdekes kaland, de határozottan nem tartozik az író legjobbjai közé. |
||||||||||||||||||||||||||