Ismét egy teljesen különleges koncepcióval jött elő Jackson, aki ezúttal a képregények szuperhőseinek világából merít (jó sokat).
A magyar kiadás játszhatatlan, az elégtelen fordítások miatt a legtöbb nyom megfejthetetlen, pedig ezek kellenek a kaland sikeres teljesítéséhez. De ha ettől el is tekintünk, ez a történet sajnos nem váltja be a reményeket. A városban ide-oda bóklászva mindenféle nyomokba és gonosztevőkbe bukkanhatunk, az Ezüst Harcos (a szuperhős énünk) alakjában számolunk le a gonosztevőkkel. A szituációk változhatnak attól függően, hogy melyik szupererővel rendelkezünk a négyből. Őszintén szólva csak a végigjátszás alapján haladtam végig párszor és nem szippantott be a kaland. Túlságosan epizodikus, jobban meg kellett volna szerkeszteni ezt a történetet. Lehet, hogy egyik reggel bepattant Jackson agyába, hogy márpedig neki meg kell egy ilyesmi sztorit, nem tudom, és hogy miért nem maradt meg a fantasy settingnél azt sem. A nehézség mindenesetre jacksoni, tehát nagyon nehéz, cserébe viszont elég érdektelen a kaland.
10/4

[b]Borító[/b]
A főgonoszt, Vlagyimir Utoshsikit ábrázolja gonosz munkálkodása közben. Kicsit vicces borító, főleg hogy Vlagyi kinézete elég erőteljesen Freddy Kruegerre hajaz…nemtudom, talán tesók…

[b]Grafikák[/b]
Jól néznek ki, az emberábrázolás kifejezetten tetszik, nem egy ilyen lélektelen valami. Sok a képregényszerűen osztott kép, ez nem rossz dolog, nem azért mondtam. Nagyon karakterisztikusak a megrajzolt rosszfiúk, az események, egyedül egy dolog nem tiszta: Ki a fene az a bazinagy cowboykalapos pofa a 327-es fejezetpont melletti képen?

[b]Történet[/b]
A Földön játszódik ez is, bár azt a látszatot kelti sok helyen, mintha a modern idők Titán bolygóján zajlana. Nagyvárosi szuperhőst alakítunk, aki felveszi a harcot a bűnözéssel, és épp legnagyobb feladata előtt áll: A szupertitkos nemzetközi F.E.A.R. nevű terrorszervezetet kell lekapcsolnia! Hasonló kalandkönyv nincs, úgyhogy elég egyedi ez a Betmen-Szupermen [sic] jellegű téma egy lapozgatós könyvnek, habár a szuperhős-korszakomat a kívül hordott alsógatyákkal már eléggé leéltem, mégis nagyon jónak nevezhető.

[b]Nehézség[/b]
Igen nehéz, de nem az ellenfelek miatt, hanem a végcél eléréséhez vezető út miatt. A szupertitkos F.E.A.R. találkozó alig pár nap múlva kezdődik, és addig össze kell szedni minden értékelhető nyomot, hogy hol is lesz megtartva pontosan ez a találka. A fordítási hibáknak hála, a magyar kiadásban összesen EGY olyan útvonal vezet, amin csalás nélkül le lehet kapcsolni a F.E.A.R. szervezetet (ha a városban maradsz), és ha nem pont azokat a bűnözőket fogdosod össze, akik a vallomásukkal elköpik neked ezt az útvonalat, akkor buktad az egész könyvet. Hálás köszönet a fordítóknak!

[b]Főellenség[/b]
Vlagyimir Utoshsiki, a Titánium Kiborg. Ha nincs nálunk az Áramkörtörő nevű biszbasz, legyőzhetetlen, ha nálunk van, simán elpáholhatjuk.

[b]Ami tetszett[/b]
Ez a szuperhősös megoldás. Választhatunk 4 szuperképesség közül, sőt, még nyomokat is kapunk mindegyikhez, hogy a bűnözőket könnyen elintézhessük. Meg se kell ölni őket (sőt, nem is szabad!), ha az életerejük alacsony, automatikusan megadják magukat. A város megvalósítása is élethűre sikeredett, van bevásárlóközpont, temető, kiállítóterem, uszoda, stadion, de lehet „csak úgy” mászkálni is a városban. A bűnözők is elég változatosak, vannak hagyományos utcai huligánok, de vannak szuperbűnözők is (pl. a Jégkirálynő vagy a Múmia). Jók a szupererők is nagyon, használhatóak, bár nem mindegyik válik be minden ellenfél ellen, pl. a Makróagyat egyféleképpen lehet csak elintézni. A végső célhoz háromféleképpen is el lehet jutni, a könyv így sokkal egyszerűbb is – az angol kiadás természetesen.

[b]És ami nem[/b]
A magyar fordítás jószerivel végigvihetetlen, ugyanis a „mai dátumot” sehol se közli az iromány, holott két esetben is szükség lenne rá – a kikötőben és a reptéren. Ezenkívül nincs rendesen kidolgozva a könyv; azt írja, nem szabad megölni a bűnözőket, hanem csak „kiütöm” őket, és megadják magukat. Na jó, de ha véletlenül mégis megölök egyet, akkor utána hogy a fenébe tudom kihallgatni a következő fejezetponton, meg átadni a rendőrségnek? Titánvárosban a döglött bűnözők tudnak beszélni? Ezt simán lehetett volna orvosolni azzal, hogy a bűnözők csak elájulnak, nem halnak meg…
A kidolgozatlanságra másik nagyszerű példa, hogy hiába vannak szuperképességek, ezeket harc közben nem lehet rendesen kihasználni, csak akkor, és úgy ahogy a könyv lehetőséget ad rá (a Szuper Testi Erő kivétel). Hogy egy példát említsek, nem lehet pszichonikus támadást intézni az ellenségek ellen, hogy csökkenjen az ügyességük (véleményem szerint a Pszí-erők a leggyengébbek, és általában akkor halunk meg, ha ezt választjuk), sőt, még én veszítek életerő pontokat ha használom a szupererőm. Az esetek nagyrészében jól működnek a szuperképességek, de sajna becsúszott egy-két gikszer itt azért.
Maguk a bűnözők is elég viccesek…valamiért nem hiszem el hogy a világ összes szuperhősbűnözője ebben a városban élne, a találkozótól függetlenül. Az olyan figurák, mint a „Láncfűrészes” Bronski, jópofák, de maguk a szuperbűnözők eléggé jellegtelenek, papírfigura-jellegűek.
Jó tudni, hogy a kalandban vannak úgynevezett Hős pontok, amiket lehet gyűjteni, ha megfékeztünk veszélyes gengsztereket. Ez nagyon szép és jó, csakhogy a Hős pontok az égvilágon semmire nem jók! Nem kapni értük semmit, nem kell egyszer sem használni őket, szóval abszolút funkciótlanok. Ha valamit szarul csinálunk (beégünk mentőakció közben, vagy megölünk egy bűnözőt), akkor veszíthetünk is Hős pontot, de mivel úgyis megtanuljuk hogy semmire nem jók, megette a fene az egészet. Ennek teljesen ilyen pontszámjellege van, de funkciója…semmi…na mindegy…
A fordítási hibák nemcsak a könyvet tették tönkre majdnem, de az ellenségek neveit se fordították le rendesen helyenként. Olyan nincs hogy „Carnage-i lény”, mivel a „carnage” az őrjöngést jelent, nem pedig helységet. Az elnevezések közt akad meglehetősen pongyola is, nekem nagyon úgy tűnik, a város épületeinek egész egyszerűen azért adtak nevet, hogy legyen nekik…pl. Stanley uszoda, Parker repülőtér, Peter laboratórium. A való életben ez hogy nézne ki, közönséges neveket adni épületeknek? Gábor uszoda, Tóth repülőtér, Gyula laboratórium? Pffmár. Az angol kiadás egészen jó, a magyar kiadás legfeljebb közepes a kvázi végzetes fordítási hibák miatt.

[b]Design[/b]
Boros Attila-munka: aprólékos, mutatós. Szerintem jól elkapta a figura lényegét, szóval nekem tetszett.

[b]Illusztráció[/b]
Tipikus régivágású amerikai comic (képregény) style, ami vagy bejön az embernek, vagy nem. Kérdéses hogy mennyire veszi be egy mai fiatal gyomra ezeket az 50-es (60-as, 70-es) éveket idéző rajzokat. Nekem inkább vicces volt látni a feszülő szuperruhákat, csizmákat, "kívül hordott alsónadrágokat", idétlen maszkokat, köpenyeket, stb. Most nem igazán tudnék kiemelni egyetlen képet sem, teljesen egységes az egész. Én valahogy nem tudtam elkapni a képregénykockás hangulatot sem, pedig nem lehet mondani hogy ellenszenvet táplálok a műfajjal szemben, sőt. Mindenesetre egyedi megoldás, csak lehet hogy éppen nem annyira passzol össze a KJK-stílussal. Amire viszont nem jöttem rá: ki az a hatalmas cowboykalapos arc a 327-es fejezethez tartozó képen…?

[b]Háttértörténet[/b]
Lombikban született ifjoncok lennénk, tudós szüleink kísérletének eredményeként jöttünk a világra. Egy idő után felhagytak megfigyelésünkkel, ugyanis semmiféle extra rendellenességet nem tapasztaltak nálunk évtizedekig. Természetesen a megfigyelés végleges abbahagyása után jelentkezett szuperképességünk, mégpedig hogy TITÁN Harcossá (hajajj…) tudunk változni, és így védhetjük meg TITÁNváros (ejj…) lakóit a szuperbűnözőktől. Nos, ők nincsenek éppen kevesen, és most különösképp veszélyessé válhatnak, ugyanis összefogásra szólította fel őket a TITÁNium kiborg, alias Vladimir Utoshski (uhh…). Az ő összejövetelüknek helyszínét kell kalandunk során kinyomoznunk, mert ha egyszer ők összefognak, akkor itt fű többé nem terem…

[b]Eredetiség[/b]
Az eléggé látszik, hogy a mű nagy falat volt a fordító számára, tömve van tudniillik utalásokkal, amerikai jelenségekre való célzásokkal, és hát a nevekkel, melyek olykor meghagyattak eredeti formájukban (Gerry the Grass), olykor pedig magyar elnevezést kaptak (pl. Agyas Öcsi és bandája). Annyiban viszont kiegyezhetünk hogy a szuperhős-világ egyedi téma, kiaknázatlan terület.

[b]Kihívás[/b]
Nem túl nehéz, viszont a fő cél elérése - az információmorzsák összeszedése a találkahelyről - eléggé kaotikus lett. Összevissza kapjuk a töredékeket papírfecnikről, ellenfeleinktől, stb. A lényeg, hogy a találkozóra több úton is el lehet jutni, a gond csak az, hogy az ezekre utaló nyomok összekeverednek, és ha az egyik vonalból származó infócsomagból nincs meg az egyik elem, vagy egy másik van helyette, akkor lőttek a dolognak. Én lehet hogy ismét nagyon hülye voltam, de például nem tudtam hányadika van a találkozó napján, mely adat kellett volna ahhoz hogy célhoz érjek.

[b]Főgonosz[/b]
Vladimir Utoshski, a kopasz bajkeverő (425-ik pontnál a szöveg szerint "félresimítja haját"…), aki extravagáns külsejétől eltekintve nagyjából ugyanolyan jellegtelen mint a többi gazember. Egy ún. "áramkörtörő" azért szükségeltetik a kiiktatásához (kétféle módon is hozzájuthatunk), de azért azon nagyot néztem hogy alapból mekkora ereje van a pacáknak (18-as Ügyesség). Ezt kissé túlzásnak éreztem…

[b]Rendszer[/b]
Ez a könyv 440 fejezetpontos. Pont. A másik újítás ugyebár a szuperhős képességünk. Nos, négygyféle "csomag" közül választhatunk: vagy szupererősek leszünk (13-as Ügyesség, repülés), vagy pszi-erőnk lesz (gondolatolvasás, akaratátvitel, telekinézis, stb., használatonként -2 Életerő pont), vagy a pusztító energiát birtokoljuk (sikeres ügyesség-próba kell a találathoz, ez is 2 Életerő pontba kerül), esetleg FTK-val rendelkezünk (ez szerintem a legkevésbé "szuperhősi", kb. mint Batman, akinek mindenféle kütyüvel van tele az öve, minden helyzetre van egy szerkentyűnk). Nekem meglepő volt hogy az FTK mennyire hasznosnak bizonyul sok esetben, míg a pszi-t úgy vettem észre, kevésbé lehet kihasználni. De úgy összességében ki vannak egyensúlyozva az erők.
Aztán itt vannak még az ún. Hős-pontok, melyeknek voltaképpen semmiféle funkciójuk nincs, csak magunknak egy jelzés hogy mennyire voltunk menők. Ezt az értéket mondjuk sokkal jobban ki lehetett volna játszani, beiktatni a kalandba, de lehet hogy ez már megint az én szokásos akadékoskodásom. Gyilkossággal automatikusan egyet veszítünk a hőspontjainkból, nyerni pedig akkor tudunk minél többet, ha minél nagyobb szabású tettet viszünk véghez és minél többen látják ezt (ha például senki nem látja, pontot se kapunk). Mondjuk azért találkoztam furcsa szituációkkal: érdekes hogy ha visszaadjuk a kisfiú biciklilakatjának kulcsát, megkapjuk a Hőspontunkat - ellenben ha egy kislány életét mentjük meg azzal hogy visszarántjuk a hullámvasútnál a kocsiba, akkor nem kapunk semmit… Ja igen, majd elfelejtettem hogy szuperhőshöz méltón persze automatikusan gyógyulunk, amint otthon lepihenünk (+6 Életerő).

[b]Hangulat[/b]
Nekem teljesen retro-érzésem volt a könyvet olvasgatva. Amellett hogy elvileg komoly dolgok történnek a háttérben, és hogy van jópár haláleset is, valahogy mégis lightos az atmoszféra, de ez szerintem tudatos. Ott van például a bolti eset, amikor a kirabolt áldozat drámai szövege után kiderül hogy egy kisfiú volt a tettes; vagy amikor megmentünk egy életet úgy hogy egy cápát cafatokra robbantunk energiasugarunkkal, de az emberek mégis fújjolnak ránk, mert mocskosak lettek az akció után; de az is vicces amikor mikrolézer szerkentyűnkkel akarnánk felnyitni a karambolozott autót, de az csütörtököt mond és felsülünk a rendőrök előtt. Szóval nagyon helyes módon nem csak a fényes oldala lett bemutatva a szuperhős-életnek, hanem a hétköznapi kudarcok is. Ami viszont számomra a legnagyobb hibája a műnek, az az, hogy ellenfeleink nem többek kivágott papírfiguráknál. Egyetlen karakter sincs normálisan kidolgozva. Legtöbbjük nem is beszél, vagy maximum odaröffent egy-két sablon mondatot. Nekem azok a játékok maradtak meg legjobban a fejemben, amelyekben stílusos karakterek vannak, jó dumákkal, kicsit részletesebben ábrázolva. Természetesen részletes karakterfestésre egy kaland-játék könyv nem a legalkalmasabb, de ott a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=10]Haláltalizmán[/url][/i], vagy a [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=31]Hét sárkánykígyó[/url][/i], vagy a zöldek közül mondjuk az [i][url=http://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=22]Égi fejdelem[/url][/i], tele élő szereplőkkel. Innen szinte egyre se tudok visszaemlékezni. Inkább kevesebb, de karizmatikusabb ellenfelek kellettek volna, és nem egy csomó kisstílű bűnöző. A Jégkirálynő egy uszoda medencéjét fagyasztja le (hogy ennek mi értelme van…?), a tűzharcosok egy boltban randalíroznak, és még folytathatnám.
A kalandnak azonban érdemes lehet többször nekivágni, mert sok-sok féle lehetőség van, még ötödik alkalommal is beleütközhetünk teljesen új helyszínekbe, új ellenfelekbe. Ez a rekord mennyiségű nyom/füles miatt is van, amiből ha az összeset fel akarjuk jegyezni, akkor nagyjából két kalandlapra lesz szükség…

A könyv alapötlete -- hogy egy szuperhőst alakítasz -- nagyon jó, de a koncepció nagyon gyorsan széthullik a megvalósítás során. A történet kicsit úgy érződik, mintha független epizódokból állna, és helyenként nem ártott volna némi szerkesztés sem. Bár van benne néhány remek célzás (a nevek és helyek más szuperhősök paródiái), a F.E.A.R. találkozóig szinte csak egyik helyről a másikra támolyogsz. A kaland elég nehéz is, mivel utad során nyomokat kell összeszedned, melyek egy része rendkívül jól eldugott helyen van, és ezekből kell kitalálnod, hol és mikor tartják a találkozót. Adott esetben célszerű belenézni a végigjátszásba, ugyanis mire magadtól rájössz, vagy rendkívül ideges, vagy nagyon unott leszel. Elég sok elvarratlan szál van benne, ezért nem tudom olyan nyugodt szívvel ajánlani, mint néhány másik kötetet.

A könyvek túlnyomó többségétől eltérően a Találkozás F.E.A.R.-rel-ben nem fogsz karddal hadakozni Orkok és Hobgoblinok seregei ellenében. Épp ellenkezőleg, egy New York-hoz hasonló város helyi szuperhőse vagy és bűnözőkkel harcolsz, miközben igyekszel megakadályozni a F.E.A.R. társaság gonosz terveit.

A többi könyv lineáris szerkezetétől eltérően itt alapvetően négy különböző útvonalat kell bejárni, attól függően, hogy milyen szuperképességet választottál. Bizonyos mellékfeladatokat csak a megfelelő képességgel felszerelkezve lehet végigcsinálni, gyakran választanod kell, mely bűnügyeket deríted fel, ki kell találnod, melyik vezet nyomra és melyik ér véget zsákutcában.

Mindent egybevetve frissítő és jól átgondolt változás ez a megszokott stílushoz képest, amit többször is végigjátszottam már anélkül, hogy ráuntam volna. Nagyon ajánlom mind a rajongóknak, mind pedig az alkalmi játékosoknak.